«

»

Már 09

Szoros, de fontos siker

Forrás: szole.info
 

Kiélezett mérkőzésen, sikerült behúzni a két bajnoki pontot Juhász Károly, NB II-es férfi kéziseinek.

 

Hajdúszoboszlói KSKE – Makói KC 31-30 (16-10)

 

A találkozó gólváltással indult, majd ezt követően a mieink irányították az első játékrészt. Ennek, valamint eredményes játékuknak köszönhetően a félidőre hatgólos előnyre tettek szert játékosaink.

 

Talán ez az előny túlságosan is megnyugtatta a szoboszlóiakat, mert a fordulás után folyamatosan kapaszkodott fel a Makó. A mieinknél két embert cserélgetett a védekezésben Juhász Károly.

 

Ezt felismerve a Makó, gyorsabb iramra váltott a támadásoknál. A lerohanásokból szerzett gólokkal az ötvenedik percre kiegyenlítettek a vendégek, majd át is vették a vezetést.

 

A hajrában kapuscserékkel zavarta meg csapatunk a vendégeket. Az ekkor előbb beálló Fige Tamás fogott ziccereket, majd az utolsó öt percre visszaálló Tóth Gergő hárított kiélezett helyzetben vagy hét méteresnél.

 

A találkozó utolsó gólját, ami a mieink győzelmét jelentette, Kátai Richárd vitte be. A győzelemhez persze kellett az is, hogy a legutolsó támadásnál Tóth Gergő kivédje a makói ziccert.

 

Szoros, de nagyon-nagyon fontos győzelmet és két pontot szerzett csapatunk. Ezzel egyelőre fellépett a kilencedik, már bent maradást jelentő helyre. A fordulóból azonban vannak még hátra meccsek.